Kedvenc színem a fekete. Minden szín szép, de ez különösen, még akkor is ha valójában nem szín.
Vannak időszakok amikor minden különösebb ok nélkül, de megölel és lehúz magához a Sötétség. Marasztal, kínoz és kényeztet egyszerre, nem ereszt és nem is mindig akarok eljönni tőle.
Legutóbb akkor ölelt így, amikor kiderült "az igazság fényes páncélú bajnokáról", hogy csak egy közönséges hazudozó. Lám, megint igazam volt, mégis mesterien altatta el a gyanakvásomat.
Azok a vackaim, amiket a Sötétség ölelésében készítek, valahogy mások számomra. Látszik rajtuk, hogy épp "hol járok". Ilyen ez a dobozka is. A szenvedély, a fájdalom, a titkok és hazugságok fekete doboza.
Nincs túlbonyolítva, túldíszítve. A készítése nem erről szólt. Ez egy ajándék lett volna, ami szépen indult, aztán valami útközben elromlott és csak egy ütött-kopott, ócska, értelmetlen és értéktelen kis megtűrt kacat lett belőle. Pont úgy, mint...
Miközben készült ez a dallam "szólt a háttérben" a fejemben:
