Szeretem nézegetni az igazi alkotók műveit. Ilyenkor összehasonlítom a sajátjaimmal őket. Sajnos mindig azt látom, hogy az ő műveik szinte kivétel nélkül hibátlanok.Elvétve akadnak olyan apró hibák, amik nem is igazán nevezhetőek annak. Vagy csak jól tudnak fotózni? Bizonyára ez is benne van, sőt, biztos, hogy jobban is fotóznak, mint én.

Elszomorodok, mert képtelen vagyok a fejlődésre. Minden kis vackomban ezernyi hibát találok, egyikre sem tudom azt mondani, hogy igen, ez tökéletes! Még ami eleinte annak tűnik, másnap, vagy harmadnap, ha újra megnézem, meglátom benne azt, ami nem jó.

István szerint nincs okom szomorkodni, mert így is nagyon szépek a műveim. De ő nem ért hozzá és csak azért mondja, mert szeret, nem akar megbántani, nem akar... őszinte lenni.

A hobbimat nem akarom abbahagyni, mert nagyon szeretem és talán, egy szép napon, de lehet csúnya nap is, elérem, hogy valóban tökéletes kis valami kerül ki a kezem alól. Ami már megállja a helyét az igazi alkotók művei között is.

De a blogolást lehet abbahagyom. Ezzel a bloggal csak szégyent hozok a decoupage hobbit űzőkre.... István szerint túl szigorú vagyok magamhoz, hiszen akikkel összehasonlítom magam, azok évek óta űzik ezt, én meg csak most kezdtem. Nincs két éve, amiből aktívan összesen csupán 1-2 hét nevezhető alkotásnak. Szerintem nincs igaza, nem vagyok szigorú. Csak reális. Ha lenne tehetségem, az már meglátszana, a vackaimon pedig egyértelműen felfedezhető lenne a fejlődés. De semmi ilyesmi nincs rajtuk. Sajnos.

Óh, és milyen ironikus... a napokban, azt hiszem hatodikán, volt a Pentartnak egy versenykiírása facebookon. Like+megosztás után le kellett írni kommentben ki mit alkotott az idén, és aki akart képeket is berakhatott. Ezek közül sorsoltak nyerteseket. Ezt remek lehetőségnek tartottam, hogy "reklámozzam" a blogomat: kommentben akartam a linkjét megosztani. Amikor bemásoltam volna....elment az internet xDDDDDD egész nap nem volt, valami területi javítás miatt és másnap reggel mire a munkából haza jöttem, már véget ért a játék. Mintha a sors így üzent volna, hogy ne mutogassam a blogomat, mert csúf felsülés lesz belőle: "Állj le Ursácska, ezeket a szarokat nem érdemes mutogatni, mindenki kiröhögne. Kedvesen hazudnának, vagy rosszat mondanának, de az legalább őszinte volna. Nem kell ez neked, magadtól is tudod, hogy szar vagy, tehát állj le!" Igaza van a sorsnak, hálás vagyok az incidensért.

Se Istvánnak se Dmitrijnek erről nem beszéltem és nem is fogok. István sajnálna, kedvesen-kegyesen hazudna, hogy kíméljen a maga módján, közben nem értené mi a bajom. Dmitrij pedig kíméletlenül őszinte lenne, ugyanazt mondaná, amit már én is tudok, majd lezárná annyival, hogy "leszarom Ursácska, nem érdekel". Két férfi, két véglet...

Amíg nem döntöm el, hogy felhagyjak e a blogolással, addig posztolok... mert van mit xd

Bárcsak én is tehetséges lennék... bárcsak....